Nem fűt a villanybojler ? Ezek a hibák fordulhatnak elő !

Az egyik leggyakoribb keresési kifejezés az adott témában, millió kivesézett blogbejegyzéssel, miért is lenne ez másabb mint bármelyik más ? Nem feltétlenül lesz az, viszont megpróbálom a lehető legegyszerűbb konyhanyelven elmagyarázni a jelenség okát.

Nézzük meg, egy ilyen készüléknél, mik is lehetnek általában a lehetséges hiba forrásai, amiért egyáltalán nem fűt a villanybojler, vagy csak nem megfelelően.

  • Túl sok vízkő
  • Elöregedett bojler alkatrészek
  • Egyéb elektromos hiba

Hangsúlyozom, ÁLTALÁBAN erre a három fő csoportra lehet gyanakodni. Ami biztos, egy közös pont van a három felsorolás között: Kivétel nélkül, a villanybojler megbontását, szétszerelését igénylik hogy megállapíthatóak legyenek ! Márkafüggetlenül írom most ezt. Akár Hajdú, akár Ariston, akár más olasz típusú bojlerről van szó, funkcionalitásukat tekintve, a hibák ugyan azok szoktak lenni náluk.

Vegyük pár szóban sorra őket

Alapvetően, Magyarország kemény vizei miatt, született meg a gyártók, garanciafeltétele, miszerint: Garancia időszak alatt Aristonnál évente , Hajdu villanybojler esetén kétévente, kötelező jelleggel meg kell csináltatni egy karbantartást, a normális, hibamentes működés érdekében! amennyiben, ez nem történik meg, bojlerünket túlontúl ellepheti egy idő után a vízkő, ami azzal a jelenséggel járhat többek között, hogy leold a bojler védelme, a hőkorlátozó. Miért is? A válasz egyszerű.

Sok rossz tulajdonsága közül a vízkőnek az az egyik, hogy van szigetelő képessége. Egy átlagos falra függesztett álló bojler fűtőszála, a bojler alján helyezkedik el, a bojler fenéklemezén. Pont ott, ahol a kialakuló vízkő is megtelepszik, mivel fizikai tulajdonságai közé tartozik, hogy nehezebb a fajsúlya a víznél, (a fizikát pedig, ugye a tudomány jelenlegi állása szerint nem lehet átverni 🙂 ) A fűtőszálunk, a termosztát előre beállított hőmérsékletére próbálja felmelegíteni a vizet, (általában 55-65 fok között) ám, csak az őt körül ölelő szigetelő vízkövet tudja fűteni, az elhanyagolt bojler karbantartás miatt, aminek következtében, a víz sosem éri el a beállított hőmérsékletet már, szerencsétlen pedig addig melegszik önmagában, (a víz hűtőképessége nélkül) amíg el nem éri a hőkorlátozó maximális hőmérsékletét, és le nem old. Ennek a leoldásnak köszönhetően tapasztalhatjuk az esetek többségében, hogy nem fűt villanybojlerünk .

Megbízható villanybojler szerelőt keres?

Bojler vízkőtelenítés
Egy átlag bojler belseje, vízkőtlenítésnél

Másik ilyen hiba forrása lehet még, ami miatt nem fűt a villanybojler, ha a készülékben található alkatrészek elöregednek, és nem megfelelően működnek már. ki ne hallott volna arról a praktikáról, mendemondáról, hogy áztassuk ecetbe / vízkőoldóba a már sokadjára szétszerelt bojlerünk alkatrészeit, és olyan lesz mint a régen. El kell keserítenem mindenkit, nem, nem lesz az. Sőt…


Az egyik lehető legrosszabb amit ilyenkor tehet az ember, ha rajta hagyja elhasználódott bojler alkatrészeit az alaplapon és úgy szereli újra össze, vízkőtelenítés után. A fűtőszál sajátos jelensége, hogy egy idő után, elvékonyodik a cekász fala, ami azon kívül hogy jobb esetben “csak” zárlathoz vezet és leoldja a kismegszakítót , esetleg tönkre vágja az elektronikáját a bojlerünknek, akár áramütéses balesethez is vezethet, ha nincs kiépítve Fi relé az elektromos hálózatban ! Az Anódról nem is beszélve, aminek az a szerepe hogy elkopjon a bojler vízterében, és egyre laza szerkezetűbb legyen. Ha azt tapasztaljuk hogy az anód megérintésre málik, szétesik már a kezünkben, eszünkbe ne jusson visszarakni, ugyanis már nem tudja tovább ellátni a funkcióját, a korrózióvédelmet. Az alaplap tömítéssel is ugyan ez a helyzet. Bojler típustól függően, több darab nagyméretű csavar szorítja oda a bojler pereméhez , ami az évek, hónapok alatt, felveszi a bojler peremének, és kialakításának formáját, ami szétszerelés után, nagyon nehéz lenne pont ugyan úgy visszaszerelni ahogy volt , plusz még ez sem garantálja, hogy rendesen tömítsen, és a bojler idő előtti csöpögéséhez, további hibáihoz vezethet. Ez is kötelező cserélendő darab bojler javítás, vízkőtelenítés, karbantartás alkalmával. További elektronikus alkatrészek is lehetnek, külön külön, vagy akár egyben is villanybojlerünkben. A fent már említett Termosztát és hőkorlátozó . ezek is lehetnek hiba források, ha nem fűt villanybojlere,úgy érdemes lehet ezeket is átnézetni, bojlerszerelővel !

Egyéb elektromos hibák miatt is lehetséges , ha a villanybojlere nem fűt. Ezek közül pár darabot emelnék ki, amivel találkozhat általában az ember. Fűtőszál szakadás, szétnyílás,(zárlat) Nulla szakadás az elektromos hálózatban, elgyengült kismegszakító/FI relé. Amennyiben vezérelt áramról van szó, a vezérelt áram rádiófrekvenciás vevője is rakoncátlankodhat, illetve ide sorolnám még a hőkorlátozó, és termosztát tönkremenetelét is, ugyanis, ezek is elektromos alkatrészek közé tartoznak.

Ha bármi ilyet tapasztal hogy villanybojlere nem szolgáltatja rendesen a meleg vizet, nem fűt, csöpög, esetleg a bojler elektromos hálózatával lenne gond, keressen bizalommal!

A hozzászólás tiltva van.